Ez tulajdonképpen egy bukástörténet. A bukástörténeteket nem szokás megírni. A bukásokról hallgatni szokás. Ez a történet azért íródik mégis, mert szeretnénk megkímélni másokat attól, amivel mi megjártuk. Másrészről pedig ezzel szeretnénk helyrebillenteni a világ rendjét, mindenféle pereskedés és bíróságra járás helyett, aminél mindannyiunknak van kellemesebb elfoglaltsága. Elszámolás is magunkkal, az öt évvel, amit egy projektbe legjobb szívünkkel beletettünk.
A Collaction Budapest cohousing kezdeményezés története 2018-ban indult. Hárman találtuk ki különböző motivációkkal. (közösségben élés, co-housing meghonosítás, így akartunk gyereket nevelni, csoportos önismereti együttlakó közösség, stb) Elhatároztuk, hogy összehozzuk Budapest első közösségi társasházát, elsőre annak lakóközösségét.
| MI A COHOUSING? Olyan lakhatási forma, ahol a lakók közös célok és érdekek mentén, a közösségi összefogás erejével fejlesztik lakhatási feltételeiket és lakókörnyezetüket. A lakók önkéntesen és tudatosan vállalják a közösséget egymással és az általuk meghatározott mértékben tereket, eszközöket, feladatokat, tevékenységeket osztanak meg egymással. – cohousingbudapest.hu – |
Rendezvényeket szerveztünk, előadásokat tartottunk, játékokat és workshopokat facilitáltunk az érdeklődőknek. Lett is körülöttünk egy 30-40 fős lazán kötődő embertömeg, egy kicsi közösség, aki időről-időre megfordult nálunk. Lassan lettek hűségesebb követőink, rendszeres visszajáróink, és olyanok is, akiknek volt már hasonló kezdeményezése. Másfél év közösségformálási próbálkozás után a fluktuáció és az újak folyamatos integrálásának nehézségei miatt, a csapat leginkább elkötelezet hét tagja — immár együtt, konszenzussal — elhatározta, hogy egy időre felhagyunk a toborzással. Elhatároztuk, hogy minél pontosabban körvonalazzuk, hogy mit szeretnénk, hol és milyen működéssel. Azt láttuk, hogy akkor lehet döntésképes és kellően homogén, együtt mozdulni kész csapatunk, ha tisztán leírjuk, mire hívunk építő- és lakótársakat.
Megfogalmaztunk a víziónkat:
“Célunk egy a budapesti városközponttól tömegközlekedéssel maximum 40 percre található közösségi (cohousing) lakóház létrehozása. A házban 12-30 önálló lakásegység lesz (saját vizesblokkal, konyhával), emellett legalább egy nagy közösségi tér és egy közös nagy konyha. A telken vagy annak közvetlen közelében kell, hogy legyen valami élő zöldfelület.
A házat heterogén (korban, érdeklődésben, családi állapot tekintetében vegyes) közösség lakja, amelynek tagjai a ház ügyeit közösen intézik, a házat és a közösséget közös erővel fejlesztik; döntéseiket demokratikusan hozzák, a feladatokat igazságosan osztják fel.
A lakók az együttélést a közösségi életforma miatt választják, közös programokat szerveznek, idejüket, erőforrásaikat tudásukat egymással megosztják. Egy ilyen ház és egy ilyen közösség létrehozásán dolgozunk.”
Elkészítettük a ház működési modelljét, gazdaságilag, szervezetileg, közösségileg, jogtechnikailag, sok apróságot is előre átgondolva. Tanulmányoztuk a külföldi mintákat, kérdezősködtünk hasonló szervezeteknél a buktatókról, jó tapasztalatokról – belegyúrtunk rengeteg korábbi külföldi kutatási tapasztalatot, már működő gyakorlatot és hazai releváns szaktudást a kialakított rendszereinkbe és mind a sok éves együttműködési folyamat során is a cohousingok alapelveit követtük.
Sok vita és gondolkodás után írtunk egy ház alapszabályt, ami illeszkedik a haza jogi környezethez, szokásokhoz, közös tulajdonhoz való hozzáálláshoz. Felfogható ez egy bázisdemokratikus folyamatnak is, hiszen korban, családi- és élethelyzetben a társadalom elég széles körét reprezentáljuk. A technikai kérdések mellett körülhatároltuk azt is, hogy mennyire szoros együttműködést képzelünk el a lakók között, mik az elvárásaink egy beköltözővel szemben közösségi munka vagy a közösség életében való részvétel terén. (Az alapszabály szabadon olvasható itt, különben. Örülünk, ha valaki hasznát veszi.)
Ezután újra bővülni tudott a csapat, az új tagok számára már világos volt, hogy mihez csatlakoznak. Készült persze honlap és Facebook oldalt is fenntartottunk. Ekkor még kerestük a helyünket, a házunkat vagy a telkünket. Több helyszínt (régi iskolát, üres telket, stb) is felmértünk, egyesekre vázlatos építészeti koncepció is készült.
Kerestük a forrásokat, mert nem volt a csapatban senkinek tőkéje egy 15-20 lakásos társasház felépítésére. Márpedig ezt a nagyságrendet tudjuk külföldi példákból hosszú távon fenntarthatónak. Kerestünk fejlesztőt, befektetőt, jártunk a Budapesti városházán is az ügyünkkel.
Ekkor került képbe egy ezen terület iránt régóta érdeklődő építésziroda és annak vezetője. (A továbbiakban nevezzük Dominiknak, mivel ez a leggyakoribb férfi utónév 2024-ben.) Diminiknak volt már egy sikertelen közösségi lakhatási kezdeményezése, az első találkozás alkalmával az derült ki, hogy valamilyen módon a csapatot nem sikerült összehozni ahhoz a projekthez. Mi ennek szinte örültünk, hiszen mi a cohousing kutató egyetemi embereink mellett épp a közösségépítésben tartottuk magunkat erősnek. A csapatban ketten akkor már évek óta képződtünk közösségi facilitátornak, többen tartottunk már ilyen-olyan (mozgás, részvételi színházi, önismereti, készségfejlesztő, csoportdinamikai) tréninget, vezetési- és pedagógiai rutinért se kellett a szomszédba menni. A közösségfejlesztés is egy szakma, a csapat folyamatosan dolgozott együtt külső fejlesztőkkel is, akik végig követték a támogatták a fejlődésünket. Gondoltuk, összetesszük, amink van, épp egymást keressük. Sajnos később kiderült, ekkor kellett volna először gyanakodnunk.
Az együttműködés magától értetődőnek tűnt. A CollAction-nek van egy összeszokott csapata, kilenc lakásnyi emberrel, több-kevesebb pénzügyi és jelentékeny kapcsolati tőkével, illetve eléréssel a cohousing lakhatási forma iránt érdeklődők felé. (A csapatban ül a CoHousing Budapest Egyesület jelentős része.) Fejlesztőnknek van egy építészirodája és élő kapcsolata egy jó nevű osztrák építészirodához, aki ilyen házakat tervez. Nem utolsósorban rendelkezik egy saját tulajdonú telekkel, ami alkalmas a projektre.
Nagy vonalakban meg is állapodtunk. Mi hozzuk – a lakásaink ára mellett – a működésre, csoport managementre, közösségi tervezésre (mert ilyen házat így kell csinálni) vonatkozó know-howt, elintézzük a toborzást, ha úgy vesszük, a marketinget is. Dominik pedig hozza a tervezői és ingatlanfejlesztői szerepköröket. Ilyen módon lettünk megbízók, tervező-, fejlesztőtársak és leendő lakótársak is egyúttal.
És igen, le is szerződtünk.
Van egy érvényes szerződésünk arról, hogy a csoport tagjai, Dominik, és a XXX építésziroda közösen épít egy co-housing házat a megjelölt telken.
A szép szándékokat vegyesen értékelhető történések követték. Elindult a participatív tervezés, a csoport az irodával együtt dolgozva kialakította az elképzeléseit a ház design-járól, a közös terekről és a lakásokról is. Magának a közösségi tervezésnek a lépéseit és módszereit is együtt raktuk össze – volt rá egy munkacsoportunk, ahogy az kell – , az egyes alkalmakat együtt találtuk ki, ezen a CollAction részéről több a területen kutató építész dolgozott igen aktívan. A CollAction ezen tagjai vezették és facilitálták – kiegészülve a tervezői iroda építészeivel a több alkalmas közösségi tervezési folyamatot. Sok közös ötletelés, mindkét oldalról rengeteg , több mint egy évnyi beletett munka.
| MI IS AZ AZ EGYÜTT-TERVEZÉS? A közösségi lakhatási projektek (cohousing) olyan, hazánkban még ismeretlen módszertant követnek, amelyekben a lakóépület tervezése és a lakóközösség fejlesztése egymással párhuzamos, sőt, összekapcsolódó folyamat. A közösség aktívan részt vesz az épület kialakításában: a tömeg formálásában, a közösségi helyiségek kialakításában, a design fő elveinek meghatározásában, a pénzügyi tervezésben és ennek megfelelően a fő anyagok, műszaki paraméterek, gépészeti megoldások kiválasztásában, a lakások egyéni alaprajzában), együtt dolgozik az épület tervezőjével. Ennek a participatív folyamatnak az eredményeként egyrészt erősödik a közösség együttműködési képessége, másrészt a tervekben olyan közös szellemi termék keletkezik, amely egyszerre tartalmazza az építész szakmai ismereteit és a közösség saját működésére vonatkozó tudását, preferenciáit. Az építésztől ez a szokásos tervezői szerepnél komplexebb, a mai gyakorlattól sok tekintetben eltérő tervezői gondolkodást igényel, amely képes a szakmai ismeretek átadására a közösség felé, a közösség véleményének tiszteletben tartására, ennek integrálására a tervi döntésekbe, a közösségi információk rendszerezésére és érvényesítésére. – részletek olvashatóak a témában az építészforumon megjelent szakmai publikációban – |
Dominik viszont, mint a lakóközösség beköltöző tagja, kis mértékben csatlakozott be leendő közössége életébe. A csoport heti rendszeres (zömében online) találkozóin alig-alig vett részt, azt is jobbára autóból, kamera nélkül, kikapcsolt mikrofonnal. Az egyéni kapcsolatteremtési próbálkozások közepes sikerrel zajlottak.
Többször szembesültünk azzal, hogy a projekt pénzügyi, technikai alakulásáról jelentősen késve kapunk információkat. A transzparenciára vonatkozó igényeinket többször jeleztük, eredménytelenül. Dominik furcsamód azt is elvárta, hogy másoknak se adjunk információt a projektről. Ne publikáljuk, ne hirdessük, csak baráti körben keressünk csatlakozókat. Ezek miértjére csak homályos indoklásokat kaptunk. Tekintve, hogy abban a pillanatban jelentős pénzügyi tőkét ő tett a projektbe, kénytelenek voltunk ezt elfogadni.
Ennek ellenére lefolytattunk egy két körös bővülési, csatlakozási folyamatot, ahol 14 lakóegységnyire hízott a csapat. Gondoskodtunk az újak integrációjáról, képbe hozásáról, rendezvényeket, találkozókat szerveztünk, egyéniben beszélgettünk, stb.
Hiszen ebben állapodtunk meg.
Közben Dominik el-eltűnt. Nem mindig tudtuk, mi a helyzet közös ügyeinkkel. Érezve az integrálási nehézségeket a folyamat során több külső fejlesztőt, trénert, mediátort is hívtunk a csapatba. Ők is azt jelezték vissza, hogy a legnehezebb belső kapcsolatunk épp a fejlesztőnk, aki talán nem tud megbirkózni a beköltöző lakó és a fejlesztő-tervező többszörös szerep problémájával.
Szintén több hetes-hónapos csúszással érkeztek információk a projektet akadályozó, a telken még bent lakó, önkormányzati bérlakás bérlőről. Az érkező hírek (irreális igények a cserelakással kapcsolatban, sértődés, zsarolás, anekdoták) és az ügy kezelésére irányuló próbálkozások (a lakóval történő közös lakáskeresgélés) is szürreálissá váltak. Jeleztük, hogy szeretnénk, ha a helyzetével visszaélő lakó kezelését Dominik külső szakemberre bízná. Erre nem volt hajlandó, neheztelt azért, hogy ebbe bele próbálunk szólni. (Hiszen övé a telek.) A projekt végül erre a lakóra hivatkozva került határozatlan időre felfüggesztésre 2022 őszén.
A várakozás közben a csoport tagjaiból is álló CoHousing Budapest Egyesület hazai projektek megvalósítási modelljén dolgozott, egy Erasmus+ projekt keretében a fentebb említett osztrák építész bevonásával. Kidolgoztak egy magyarországi viszonyokra adaptált, megvalósításra vonatkozó részletes cohousing létrehozási lépéssort, mely alapul szolgál egy fejlesztővel közös projekt folyamatra.. Ezt 2023 áprilisában a Dominiknek és csapatának be is mutatták. A nyilvános bemutató eseményen az építészirodából, többek között a projekthez kijelölt projekt menedzser is részt vett.. Ezen találkozók során is végig azt kommunikálta, hogy a kiköltözni nem akaró lakó miatt áll a projekt, jelentkezik ha megoldódott a probléma.
Nem jelentkezett.
Egészen 2024 év elejéig. Ekkor — kicsi az építész szakma — híre jött, hogy Dominik cohousingot épít. Kénytelenek voltunk rátelefonálni, hogy nincs-e ezzel kapcsolatban mondanivalója.
Ekkor derült ki, hogy ő már korábban elhatározta, megépíti a házat, a participatív tervezés során közösen kialakított tervek alapján, cohousing célra, csak nem velünk, nem nekünk. (A házba való beköltözésből pedig minket kizár.) Az indoklás röviden annyi volt, hogy ez a csapat „túl zárt”.
Hát, neki volt túl zárt. Sajnos visszanézve a történésekre úgy látom, hogy Dominik pénzzel/tőkével akart magának közösséget vásárolni, az emberi befektetést viszont nem volt hajlandó megtenni. Erre a mi közösségünk egészségesen úgy reagált, hogy nem lettünk Dominik barátai csak azért, mert van egy szép telke és egy tervezőirodája. Igyekeztünk nyitni felé többen is, kevés sikerrel. A csapatba más újonnan érkezők – beleértve Dominik ismerőseit is – képesek voltak személyes kapcsolatokat kialakítani a “régiekkel” és egymással is.
Ez így rendben is van; van az úgy, hogy valaki nem képes “megérkezni” egy csapatba/csoportba. Csakhogy nekünk ő mint fejlesztő is igéreteket tett. Rengeteg munkánk, befektetett időnk, energiánk van ebben a fejlesztésben.
A csapatnak van a témával foglalkozó egyetemi docens tagja. Van, aki ebből doktorált. Van közösségépítő szakember, belsőépítész, urbanista építész, a projekt ideje alatt futott le egy magyar cohousing létrehozási folyamatot létrehozó Erasmus+ projekt, amit a tagok vittek végig. Nehéz volna elképzelni is, hogy ebből a tudásból az építésziroda nem profitált rengeteget. Amit most ellenszolgátás nélkül, egyedül használ.
Szintén egyoldalú döntéssel semmissé tette a fentiekben vázolt marketing, toborzási, szűrési és közösségfejlesztési tevékenységet, nem is beszélve a több éves előkészítő munkáról amit saját önrészként hoztuk a projektbe.
Nehezen fordítható le pénzre, ha az ember a szabadidejét, kapcsolatait, kreativitását másfél évig beleteszi valamibe, amiben hisz, hogy meghonosítson egy életformát, ami még nincs Magyarországon, amitől jobb hely a világ, a város, az ország. Ami életproblémákra adhat megoldást, nem csak nekünk. Hogy legyen végre egy minta erre Budapesten is, amit aztán lehet követni.
Nehéz beszélni kártérítésről, amikor ezt valaki egyoldalúan elveszi, mert hát övé a telek. Épít valamit, ami úgy néz ki, úgy is hívják, csak nem az. Mert cohousingot közösségileg tervezve, közösségből indulva lehet építeni. A “csak építészetileg ” cohousing ház csak tégla és beton, közösségi terekkel, amik a ping-pong asztalt leszámítva üresek maradnak. Ezt mutatják a bécsi példák is, ezt írja a szakirodalom.
Ennek ellenére többször kezdeményeztünk beszélgetést Dominik valamiféle kártérítésről. Nem érkezett erre reakció. A leveleinkre nem válaszol.
Természetesen megvizsgáltuk a jogi utat: a szerződésszegés a napnál is világosabb, noha nehéz felmérni, hogy mekkora a kár. Az egész folyamat bonyolult és időigényes lenne, nyilván erre bazíroz Dominik, mikor válaszra sem méltatja emailünket, illetve telefonon úgy nyilatkozik, hogy el sem olvasta.
Felmerül viszont a morális felelősség és elégtétel kérdése.
Hagyjuk embereknek, hogy így rendezzék ügyeiket?
Ha emellett elmegyünk szó nélkül, hogy vehetjük komolyan magunkat, illetve hogy leszünk komolyan vehetők egy újabb projektünknél?
Látjuk, hogy Dominik hirdeti a projektet, lakókat keres. (Kollektíven görcsbe rándul tőle a gyomrunk.) Hát nem kéne szólnunk, hogy ez az ember nem jó üzleti partner? A velünk kötött szerződést megszegte. Nem kellene ezt jeleznem azoknak az ismerősöknek és ismeretleneknek, akik érdeklődnek a projektje iránt? Vagy azoknak, akik ugyanabban hisznek mint mi…
Nem akarjuk mi senki üzletét rontani, de ha már kártérítést nem kapunk, legalább ne a mi munkánk miatt kapjon egy újabb építészeti díjat a meg nem nevezett építésziroda.
Nem büszke az ember arra, hogy jól átverték, de talán ebben az esetben mégis jobb, ha beszélünk róla…
És hogy mik a tanulságok?
- Ha kisbefektető vagy egy nagy projektben köss minden esetre kitérő szerződést! (És te vidd az ügyvédet!)
- Ha nehezen pénzesíthető értékeket viszel egy ügyletbe (tudás, kapcsolat, közösség, rengeteg idő, lelkesedés) ezek értékét magadban is mérlegeld, mielőtt átadod!
- Ne várj (el) olyan embertől közösségi részvételt, aki erre nem képes vagy nem hajlandó! (Hiába vágyik rá ő maga is.)
- Ne csak azzal számolj, hogy neked mekkora erőfeszítés, hanem azzal is, hogy mennyire fog fájni, ha haszontalannak bizonyul!
- Gondold végig, hogy mit veszít a másik, ha időközben megválik tőled!
- Légy kitartó, és maradj optimista!
Az talán látszik a történetből, mi pedig érezzük a saját bőrünkön, hogy rengeteg tapasztalatot szereztünk a folyamat során, mind emberileg, mind szakmailag. Egy nagy zsáknyi ‘learning by doing’ közösségfejlesztésben, participatív tervezésben, együttműködések lepapírozásában, toborzásban, konfliktusok kezelésében stb. Ezekkel előrébb vagyunk. Tudjuk, hogy hogy ne csináljuk, és hogy mire figyeljünk legközelebb.
Mert szeretnénk, hogy legyen legközelebb! Úgyhogy ugyanitt tapasztalt, jól képzett Cohousing csapat megbízható beruházót/ingatlanfejlesztőt keres, összetört szívek jeligére. Ha napjaink ingatlan őrületében valaki épp ilyen formában szeretne az élhetőbb jövőbe és a közösségi létformába befektetni, továbbra is tudjuk hozni a szakmai és emberi oldalát egyaránt.
A CollAction Budapest csapatának tagjai: Babos Annamária, Balázs Eszter, Balogh-Bodor Márton, Hende Szabolcs, Madara-Horogh Petra, Szabó Anna Julianna, Szabó Julianna
