top of page

Biró Alapítvány - Alapítványi Ház

Helyszín: Budapest, XII. kerület

Projekt-indítás: 2016 

Státusz: működő

Lakók: diplomás egészségügyi dolgozók

Lakók száma: 8

Típus: házközösség

Fenntartó: In Memoriam Dr. Biró Éva Alapítvány

Weboldal - Facebook

Az In Memoriam Dr. Biró Éva Alapítvány 2016-ban - közel 1 évvel az első gondolat után - azzal a céllal jött létre, hogy segítse a hátrányos helyzetű és szociálisan rászoruló szakorvos jelöltek és diplomás egészségügyi dolgozók hazai munkavállalását, a lakhatásuk biztosításán keresztül. A nyertes pályázóknak tartós lakhatási támogatást biztosít, akár több éven keresztül is az Alapítványi Házban.

Az Alapítványi Házat az alapítók közösen vásárolták, felújították és berendezték, hogy minőségi életteret tudjanak biztosítani a bentlakó közösségnek. Az ingatlanra vonatkozó ingyenes haszonélvezeti jogot az alapítók szerződésben ajánlották fel az Alapítványnak. Az Alapítványi Ház 10 felnőttnek tud lakhatást biztosítani, akiknek havonta mindössze 25-45 ezer Ft-ba kerül ily módon a lakhatásuk, mely összeg a ház rezsiköltségeit fedezi.

 

A kezdeményezést az alapítók társadalmi kísérletnek tekintik. A co-housing (közösségi lakhatás) rendszerben működő Alapítványi Ház az atomizálódott társadalmi körülmények között nemcsak virtuális, hanem valós és élő közösség élményt jelent a bentlakóknak. Az elmúlt években egy közgazdásznő azért kapott Nobel díjat, mert bebizonyította, hogy a közösségek jobban meg tudják szervezni önmagukat, mintha felülről próbálkoznak. Az alapítók és a kuratórium tagjai lehetőséget adnak az elmélet kibontakozásának, az Alapítványi Házban lakó kisközösség önszerveződésének fontos szerepet tulajdonítanak.

A CoHoBp Egyesület  tagjai 2017-től folyamatosan szorosan együttműködnek az Alapítvánnyal, és immár hagyományként az Egyesület támogatásával szervezik minden novemberben a “Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés” eseményt. 2019-ben egy feltáró tanulmányt készítésére kaptunk felkérést. Vizsgáltuk az Alapítványi Ház működését több külföldi hasonló közösségi lakhatási példa tanulságai mentén, és javaslatot adtunk a hosszú távú működési stratégiájára. A tanulmány itt elérhető.

bottom of page