D54
Helyszín: Budapest, XI. kerület
Projekt indítás: 2017
Státusz: megszűnt
Lakók összetétele: különböző szakmájú pályakezdő fiatalok
Lakók száma: 12
Típus: bérelt házközösség
Fenntartó: önszerveződő
A D54 házközösség előzménye egy ötfős, építészhallgatók alkotta Szív utcai albérlet, ahol két tag helyére külföldi Erasmus képzésük idejére két új lakó érkezett, azzal a megállapodással, hogy az Erasmus után heten együtt keresnek lakóhelyet. A költözőfélben lévő társasághoz egyetemi tanulmányaikat éppen befejező barátok is csatlakoztak, így a közösség magja átmenetileg 10 főre duzzadt. Az albérletpiaci kínálatban tapasztalt kezdeti kilátástalanság után bukkant föl egy XI. kerületi, éppen irodaházként funkcionáló lakóingatlan hirdetése, amely megoldani látszott a lakhatás kérdését.
A leendő lakók által meghirdetett, további helyekre való többszörös túljelentkezés miatt két turnusban tartott házbejárás, illetve “casting” után alakult ki a végleges felállás 2017 augusztus végére 8 kezdeti és 4 újonnan csatlakozó lakóval.
A négyszintes D54 lakóház szintenként egy-egy, egyetlen lépcsőházmaggal összekötött lakásegységből áll: nappali-konyha-étkező, mosdóblokk és 3 külön bejáratú hálószoba található mind a 4, alaprajzilag hasonlóan kialakított lakóegységben.
A félig-meddig társasháznak, vagy többgenerációs lakóháznak épült ingatlan végleges, a használhatóság szempontjából legoptimálisabb formára való kialakítása csekély építészeti tervezést, viszont annál több élőmunkát igényelt. Falbontás, gipszkartonozás, villanyszerelés, térburkolás, füvesítés, bútorozás jellemezte a közösség hétköznapjait egy időre. A kalákában végzett, többhetes munka már a végleges beköltözés előtt igazi közösséggé kovácsolta a csapatot, amely megalapozta az intenzív közösségi életet az elkövetkezőkben is. Rendszeresek a közösségi programok: kerti grillezés, kirándulás, főzés, közös étkezés, kertészkedés, karácsonyi ajándékozás és házvacsora, stb.
A D54 házközösségben 3 év alatt 16 fiatal talált otthonra hosszabb-rövidebb ideig.