A projekt keretében az első budapesti cohousing létrehozási folyamatát támogatjuk, az ötlet megszületésétől kezdve – hiszen a közösség tagjainak nagy része egyesületünk alapító tagjai is egyben. A csoport és egyesületünk szoros összefonódása jó terepet ad a korábbi kutatási eredmények és tapasztalatok valóságba ültetésére. Zászlóshajóként tekintünk a projektre, mely közös erővel kívánja megvalsóítani az első igazai cohousingot Magyarországon.
Szakértő csapatunk az elejétől fogva segíti a közösség folyamatos bővülését, segítette megtervezni a projekt előrehaladási folyamatát, számos workshopot és közösségi hétvégét tervezett és facilitált. Részt vett a csoport közösségfejlesztő-, jogi és pénzügyi-, és építészeti tervezési munkacsoportjában is. A vízió alkotástól az ingatlanfejlesztő bevonásáig magas szakmai támogatás nyújtunk a csoportnak, hogy közösen tanulva a folyamatból elérjük a közös célt.
A CollAction Budapest csoport azzal a céllal alakult, hogy léterhozza az első budapesti cohousingot, közösségi társasházat. Tagjai más-más életszakaszban, családi környezetben, különböző körülmények között élnek és többféle szakmát képviselnek. A közösséget azonban mindannyian értéknek tartják. Szeretnének a családjukon kívül egy nagyobb körhöz is tartozni, megosztani egymással szabadidőt, tudást, erőforrást. Olyanokkal akikkel napi kapcsolatban lehetnek, egy helyen élnek.
Tovább olvasnál?
Creating a Life Together. Practical Tools to Grow Ecovillages and Intentional Communities
Creating Cohousing. Building Sustainable Communities