Társasházi fogadóóra

20
résztvevő
1
tudásmegosztó esemény
1
konzultáció

A “Társasházi fogadóóra – kérdezz, gondolkodjunk együtt!” című projektünk alapvető célja a Bartók-negyedben működő társasházi szomszédságok

együttműködésének erősítése volt. A projekt során arra törekedtünk, hogy a társasházi élet során felmerülő problémákra ne kizárólag jogi vagy pénzügyi szempontból keressünk válaszokat, hanem közösségfejlesztői megközelítést alkalmazva segítsük a lakóközösségeket a konfliktusok megértésében és kezelésében.

Célunk az volt, hogy valós, a mindennapi működésből fakadó kihívásokra komplex, gyakorlatorientált támogatást nyújtsunk, és elősegítsük a lakók, közös képviselők és kezelők közötti párbeszédet, együttműködést.

Egy nyílt pályázat keretében 1 nyertes társasháznak segítettünk a társasházkezelő partnerünkkel együtt, egy közös konzultációs alkalom keretében és egy nyitott tudásmegosztó alkalmat is szerveztünk.

A „Kié a ház? – Közgyűléstől a lakóközösségig” című nyitott alkalomra 2024. november 20-án került sor az Adaptérben. Az esemény célja az volt, hogy a társasházi működés tipikus dilemmáit, a közgyűlések szerepét, valamint a lakóközösségek együttműködési lehetőségeit közérthető formában mutassuk be az érdeklődők számára. A program minden társasházi lakó előtt nyitott volt, és lehetőséget adott kérdések feltevésére, tapasztalatcserére.

A résztvevőktől érkező visszajelzések alapján a fogadóóra hiánypótló és kifejezetten hasznos volt, és hozzájárult ahhoz, hogy a lakók magabiztosabban és tudatosabban készüljenek a közgyűlési döntésekre.

Projekt neve: 

Társasház túlélő program

Projekt időszak:

2025

Megvalósító partnerek:

Újbuda Önkormányzata, KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft., Teklon Társasházkezelő Kft.

Résztvevő szakértőink:

Árkovics Lilla, Madaras-Horogh Petra

Hírlevél

Ha szeretnél értesülni a CoHousing Budapest Egyesület háza táján történő eseményekről, mérföldkövekről, akkor íratkozz fel a félévente megjelenő hírlevelünkre.

Személyes adataid védelme kiemelkedően fontos számunkra, ezért Egyesületünk felelősséget is vállal, és az Adatvédelmi Tájékoztatóban rögzítetteknek megfelelően járunk el, azt harmadik személynek nem adjuk át, másra nem használjuk fel. Marketing hozzájárulás: Hozzájárulok ahhoz, hogy a Cohousing Budapest Központ az általam megadott e‐mail címre általános, vagy testreszabott hírlevelet, egyéb tájékoztatásokat és ajánlatokat küldjön. Hozzájárulásod bármikor indoklás és korlátozás nélkül visszavonhatod a hírleveleink láblécében megtalálható leiratkozás gombra való kattintással. Az adatkezelés részletes feltételeit adatkezelési tájékoztatónkban olvashatod.